hogy konkrétan negyvennyolcezerrel több lett anyám nyugdíja végül, mint amire számítottunk. mosogatógépet akarunk végre venni, mert a Bosch 12 év után megadta magát. a legolcsóbb fos sonkák és sajtok helyett végre minőségibb ételek kerülnek az asztalunkra. nem kell minden hónapban attól fosnunk, mire nem lesz pénzünk, vagy ahogy anyám mondja: mikor hugyoz minket oldalba a kutya.
a múlt hét legmegdöbbentőbb pillanata az volt, amikor anyám odajött hozzám, miután kiderült, hogy mennyi lesz a nyugdíja és elmondta, hogy volt olyan, mikor annyira nem volt pénzünk, hogy az utcán összeszedett ringlót főzte meg ebédre hideg gyümölcslevesnek. sejtettem, hogy szar a helyzet, de azért azt nem, hogy ennyire. lassan ideje lenne munkát szereznem, mondjuk elmegyek a T-hez. hála istennek egy ismerősöm megígérte, hogy körbekérdez szakmaibb jellegű munka érdekében, meg ősztől OKJ-ra is járok, szóval nem mondható rólam, hogy nem tartok több vasat a tűzbe, vagy hogy nincs B, C tervem.
mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy a felnőtt életemen ábrándozok. hogy milyen gépeket vásárolnék (mosó, mosogató, hűtő), hogy hogy alakítanám át a házat. hogy hogyan szerelnék napelemeket a felújított tetőszerkezetre. fura dolgok ezek. lehet, hogy azért, mert már túl távoli a mcdonaldos szopás emléke, de megint vágyok arra, hogy dolgozhassak. hogy pénzt hozhassak haza és végre elinduljon az igazi felnőtt életem.
mondjuk ha nem a tizennyolcadikat tüsszenteném, mióta írom ezt a posztot, annak kurvára tudnék örülni.
