gratulálok

te hülye barom fasz, a kurva anyádért nem tudod iTunesból recoverelni a buzi iPododat? most tönkrebasztad. nagyon ügyes vagy. büszke lehetsz magadra.

faszomat.

van-e nálatok alkohol?

végül is nem megyek voltra, de ambivalensek az érzéseim. egyrészt a lineup miatt sokbafosom, de ott van, hogy egy szar felhozatal is jó szórakozás vele. mert akkor nem a zenével foglalkozom. a zene sokadlagos és nem azzal kell törődnöm, hogy olyan a hangosítás, mintha egy rothadó bálna beléből szólna, hanem kurvaminden mindegy és a tömegben is csak mi vagyunk ketten.

ennyi.

a vele töltött idő és annak a lehetősége. csak ezért szar, hogy nem vagyok ott vele. meg az is jó, hogy a barátai kedvelnek, csak most már kezd úgy lejönni ez az egész, mintha én nem akarnám bemutatni az enyéimnek. de ez is csak idő kérdése.

amikor nevetsz bazmeg

minden kibaszottul gondtalannak tűnik.

ez bazmeg gyönyörű

ezt muszáj most elmondanom, mert nem bírom magamban tartani! eszti jön még le szóval lehet, csak később tudunk beszélni :( képzeld, eszti egyik osztálytársa mesélt esztinek a blogomról, mintha eszti nem tudna róla… először azt hitte, hogy a blogspotosra gondol, de a tumblim volt az. a csaj azt mondta, hogy üzenetekben megy a blogom fészbúkon körbe, amiben például felteszek egy képet a pasimról meg a kutyámról, utána meg TÖMÉNYTELEN PORNÓ JÖN, ami UNDORÍTÓ. ráadásul a barátom nemzetvédelmis, szóval emiatt KI IS RÚGHATJÁK ŐT AZ EGYETEMRŐL.

ez baszdmeg sopron. ostobaság ostobaság hátán..

ordítva röhögök :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

te lökött tyúk

1. mindannyian idegesítőek vagyunk. igen, én is. deal with it. mondtam már, de kicsit átalakítva is igaz: a párkapcsolat dolog arról szól, hogy megtaláld azt, akinek az idegesítő dolgait is imádod. fölösleges is ragozni ezt.
2. a hisztijeiden kíválóan szórakozom. aztán a végén nyomok a homlokodra egy jólvancsókot.
3. a nevetésed minden csak nem idegesítő. ahogy csilingelve a fülembe kacagsz mindig jobb kedvem lesz és valahogy azt sem érzem, hogy akkora baj lenne a világgal.
4. ha én (a fő-fő agyalógép) meg tudom állni, hogy ne agyaljak folyamatosan, akkor tessék venni a fáradtságot és ugyanezt megtenni.

ja és majd elfelejtettem, életem egyik legszebb három napján vagyok túl. köszöntem.

Ryan Dunn - 1977-2011

hiányozni fogsz, te barom :(

marc romboy & stephan bodzin - phobos

egyszerűen tényleg tökéletes a szám. ahogy felépül, a lüktetés, meg minden. sokat jelent, sok emlék fűződik hozzá. sok új barátság, élmény és buli. olyan tipikus nyáresti kiülős tech. amint meghallom, megrohamoznak az érzelmek és emlékek, de olyan intenzíven, hogy nem is nagyon tudok vele mit kezdeni. a karrierválság-parámat leszámítva teljesnek érzem az életem.

bár apa azért hiányzik néha nagyon.

rettenetesen utálom

hogy ennyire kibaszottul tehetetlen vagyok ilyenkor. csak bambán néztem a kijelző mögött és hülyeségeket kérdeztem, míg aggódtam érte.

the million dollar question

én: az oké, hogy sz-ből kommandós lesz, te meg mész a külügyhöz, de velem vajon mi lesz? :D

el kéne kezdenem oroszul tanulni, na.

a.d.i.d.a.s.

néha tényleg aggasztó, hogy milyen szexcentrikus vagyok. úgy estünk egymásnak, hosszú hetek után és úgy téptük le egymásról a ruhákat, ahogy a filmekben. az idő és térérzékelésünk megszűnt, eltörlődött, átléptünk egy másik dimenzióba, meghaltunk és újjászülettünk.

egyébként tegnap megnéztem a Harry Brownt, ami tényleg egy kiváló angol film, ráadásul több Skins szereplő is bennevolt és tudom ajánlani, mert Caine megint nagyot alakít. ma meg tök jó vételt csináltam és megvettem a teljes Battlefield 2 Collectiont (alapjáték + 3 kiegészítő) és az egyik új AM könyvet, az Adrian Mole elveszett naplói 1999-2001-et.

szuperlatívuszok

kezdem megtalálni magam. a Rudas meg még mindig gecijó.

napom

ezt a gifet gyártottam a mai stratégia II. vizsgám örömére.

And we're not under the same stars any more

így minden annyira egyszerű. tiszta a képlet. nem kell faszságokon agyalnom, nem kell rettegnem, nem kell titkolóznom. nem kell szenvednem, hogy boldog legyek. azt hiszem az utóbbi időszak egyenes következménye kellett, hogy eljutottam fejben idáig.

egyszerűen belefáradtam az örökös drámázásokba, cirkuszokba, verbális tányérdobálásokba. elég azokból, akik csak úgy tudnak élni, hogy generálják maguknak a nyomort, a drámát, a napi szívmegszakadásokat. mindannyian defektesek vagyunk, mindannyiunk élete szar a maga módján, de ha már mindenáron ostoba közhelyekkel dobálózunk, hadd mondjak én is egy ostoba közhelyet: az élet túl rövid ahhoz, hogy annál jobban is megkeserítsük magunknak, mint amilyen már alapjáraton is.

talán egyeseknek az is túl nagy lecke az életben, hogy megtanulják az apró dolgokat élvezni, sőt a nem apróakat is. nem is tudom, miért írom le ezeket. egyszerűen csak dühít ha önzőek az emberek. baszd meg, lépj tovább a napi nyomoron, az ég szerelmére, mert bele fogsz rokkanni lelkileg. egyszerűen már magamban tengődve is eljutottam egy pontig, amit az utóbbi pár hónap csak felerősített:

nincs energiám ilyenekkel foglalkozni, ne húzatom le magam ezekkel. megvan a saját életem, amivel boldog vagyok, mert most teljesnek érzem és nem fogom hagyni, hogy mások az önzésükkel tönkretegyék. mert az enyém, a miénk és másoknak ehhez semmi köze. hiába próbálsz lerántani az önsajnáltatásod mélységes mocsarába, mert a maximális udvariasság keretei között le foglak rázni magamról. mert nem hagyom, hogy tönkretedd az idillemet, sajnálom.

sőt, azt is sajnálom, hogy egyáltalán írnom kellett erről, mert még ezt a párszáz karaktert sem érte meg. igazán, rohadtul sajnálom. de ez történt. lépj túl, én már megtettem. nincsen bennem harag és nem is utállak, de tudnod kell, hogy többé nem foglalkozhatok veled úgy, mint régen.

és tudom, hogy nem is fogod olvasni ezt a posztot, de már attól jobban érzem magam, hogy leírtam. nem is fogom elküldeni neked, remélem más sem teszi meg helyettem.

a peak in time

kád, tusoló, szappanozás, egykor is fetrengés az ágyban, egymás hajába turkálás, egymás nyakába szuszogás, egymáshoz bújás, nyakábatrombitálás, egymás kezének el nem engedése, a feneke fölötti gödörbe a fejem belehajtása, a gödörkébe csók adása, egymásnak hátatfordítás, hátulról hozzábújás, aztán újra feléfordulás, homlokcsókok, orrcsókok, szemcsókok, szájcsókok, állcsókok, arccsókok, bibircsókok. egymáson pihegés, egymáson fetrengés, egymáson fekvés. itt-ott simogatás, mocorogva-helyet keresve fejigazgatás. simogatásból vad egymásra gerjedés egymásrafordulás, egymás tekintetét fürkészés.

én még sosem éreztem így magam.

ennyira intakt az agyam

nem írtam bele a vizsgabeómba, hogy ma EU vizsgám van. most írtak, hogy miért nem voltam benn. nem mintha lett volna egy szemernyi esélyem is, hogy átmenjek, de a kurva isten bassza meg. na írtam seggnyaló levelet a tanárnőnek, bár nem túl kedvezőek az időpontok. vagy holnap, a stratégiavizsgámat ütve tudnám elintézni, vagy egy nappal a jogszigorlatom előtt, hülye meg azért nem vagyok.

mint egy vezérigazgató.

oh boy

jelenleg a falat kaparom. szenvedek, mint a nyüves kutya. távollétünkben is összeköt minket a távolléteink utolsó pár napjának nyűge. amikor már nincsen erőnk tartani magunkat, amikor megzuhanunk. amikor a közeledő találkozó lelkesedése keveredik az eltelt idő okozta szenvedéssel és nem is igazán tudjuk, hogy az eltelt idő miatt rinyáljunk vagy örüljünk, hogy már csak pár nap van hátra.

szenvedés at its best. hát ezért kaparjuk a falat. meg pár egyéb más dolog miatt is.

ich bin ein berliner

nos végülis sikerült embertelen korán felkelnem, ami gyakorlatilag minden csak nem egészséges, 'szt nekiestem a stratégiának. az a fajta ipari berliner minimal techno (vagy ahogy roppant sikkes mostanában hívni a berghain techno), amit mostanában előszeretettel hallgatok, tökéletes akusztikai leképzése annak, ami tanulás közben az agyamban lezajlik.

tanulásról meg annyit, hogy a folyamatos vérszívások, kilátástalanság munkafronton és miegyéb a lehető legminimálisabbra csökkentette a motivációmat tanulásfronton. pár napja, a szigorlat előtt két nappal volt egy elég durva kiborulásom anyám előtt, amikor a feszültség bennem olyan magasra hágott, hogy majdnem bekönnyeztem az idegességtől. anyám megnyugtatott, nem fogja letépni a herémet, ha egy év csúszással sikerül csak megszerezni a diplomát. természetesen idáig nem fogunk eljutni. lassan nem ártana elkezdenem oroszt tanulni.

így visszaolvasva ezt, még mindig csapongó a stílusom. van ami sosem változik.

t-e-n-d-e-r-o-n-i

these boots are made for walkin'

rettenetesen zavar, mikor olyanokat ír le és gondol, hogy kisebb lett a szememben, mióta ismerem és ahhoz képest, aminek gondoltam elsőre.

ha lenne daganatom, Lillának hívnám

de nem is értem miért foglalkozom ezzel ennyi idő után. már a legjobb barátaim se emlékeznek a csajra annyira jelentéktelen volt a szempontjukból. talán kicsit nehezen bocsátom meg, ha gecik velem, ha megaláznak. ha sárba tipornak.

tulajdonképpen nem is jártunk. nem is értettem mit csinálunk. rossz passzban voltam apám halála után, akartam tartozni valahova. vágytam egy kis törődésre, tettem egy-két hülyeséget, ő meg belém rúgott. a barátaival vadul röhögtek rajtam. már rég nem érzek iránta semmit, egyszerűen csak a tehetetlen düh, szánalomérzet és harag maradt meg. sajnos haragtartó vagyok.

egyszerűen zavar, hogy most megint összefutottam vele és a már rég takarékra vett gyűlölet újra erőre kapott. ha összefutok a közös ismerőseinkkel is ő jut eszembe, illetve nem is ő, hanem ami történt lassan három éve. tulajdonképpen ostobaság vele foglalkoznom bármilyen szinten is, amikor van egy gyönyörű barátnőm, aki szeret, de nem lányként gondolok rá, hanem valaki olyanként, akit a mai napig tudok vad gyűlölettel utálni. főleg mikor úgy csinál, mintha nem tett volna semmit sem. olyan nekem, mint Marla Singer, azt az aprócska tényt leszámítva, hogy nem vagyok skizofrén és nincs egy Tyler-énem, aki szereti őt. nekem csak a Narrátor van. aki gyűlöli, aki rosszul van tőle.

talán el kéne engednem a haragot. talán most menni is fog. talán sosem fogok megbocsátani neki.

apu kavargó gyomra vagyok.

apu dühtől fortyogó rossz természete vagyok.

apu haragtartó szíve vagyok.

la ritournelle

Oh nothings gonna change my love for you
I wanna spend my life with you
So we make love on the grass under the moon
No one can tell, damned if I do
Forever journeys on golden avenues
I drift in your eyes since I love you
I got that beat in my veins for only rule
Love is to share, mine is for you

hát ezek mennek.

falling up.

nem tudom miféle blog lesz ebből, többé-kevésbé személyes, szakmai mellékszálakkal vagy kitudja. amúgyis úgy vagyok az egésszel, hogy addig menjen, amíg nem hónaljszagú és izzadós az egész. namost ez lehet, hogy pár hétig tart, de lehet, hogy hosszútávú kapcsi lesz belőle, a lényeg, hogy modoroskodásmentes legyen, mert azzal meg saját magamat köpném szembe, meg azt az új irányvonalat, amit követek. illetve nem is én követem, ő követ engem, mert már nem vagyok ugyanaz a kis budai ficsúr, aki fasztudja hány éve (tán öt) elkezdett blogolni.

sok kellemetlen tapasztalat áll mögöttem, tanultam is belőlük meg ilyenek, rájöttem, hogy nem vagyok feddhetetlen és fehérpáncélos lovag sem, nekem is megvannak a jellemhibáim és hajlamos vagyok hosszú egyedüllét során/után/közben/alatt/felett engedni a gonosz hangoknak.

mindegy, ami volt elmúlt, hármunkból én biztosan túlléptem a dolgon, bár már nem fogok tudni ugyanúgy tükörbe nézni. lehányni nem fogom magam, de tudomásul kell vennem, hogy én sem vagyok különb, mint az általam sokszor leverbálköpött emberek. mesélhetnék kurvasok mindent az utóbbi két évből, olyanokat, amikre nem vagyok büszke, meg olyanokat is, amikre igen. nők jöttek, nők mentek, de tán az önbizalmam kissé helyrerázódott és tán lesz belőlem valami. természetesen nem munkafronton, mert ha minden jól megy egy év múlva diplomás munkanélküli leszek.

az utóbbi két évről meg még annyit, hogy az, amikor az embert leszopják, az nagyon jó.

az utóbbi két és háromnegyed hónapról meg annyit, hogy amikor az embert szeretik*, az meg mégsokkal jobb.

meg fogom még bánni ezt a blog rebootot, meglátjátok.

*még akkor is, ha egy elviselhetetlen, összeférhetetlen szőrös kis pöcs.

újra

nem is tudom igazából-e jó-e ötlet-e volt-e újból blogírásba kezdeni, de végülis mindegy, mert megléptem, mert nagyfiú vagyok ám, kérdés, hogy van-e értelme a tumblr mellett, de mostmár tényleg mindegy és különbenis kell egy hely, ahova csak az talál, akit akarok, hogy idetaláljon és annak adom meg, akinek akarom és különbenis a plurk is csak az agyamra megy, mert ott is csak a köcsögösködés megy, meg a geciskedés egymással, amibe ha nem szállok be csak még rosszabb, úgyhogy hagytam inkább a picsába, ahogy a twittert is, ami mellesleg geciunalmas tud ám lenni mostanában, arról nem is beszélve, hogy rengeteg faszfejt követtem, akiket már nem követek és ezért kontant semnem van ott, a jófejek meg túlritkán poszolnak így meg unalmas is meg a pörgés is elment kérdés, hogy van-e értelme azt is csinálni.

ez de szép hosszú mondat lett. hát most nézzétek meg: több, mint két év blogtalanság után ez jön ki belőlem.

faszomat.

egyébként meg öröm van és boldogság (remélem nem baszom el), szóval mindenki leszophat, aki egy kicsit is rosszmájú velem szemben.